A dal ereje
Photo: Magnus Aronson/IKON

A Nagygyűlés témája által ihletett dalnak megvan az ereje, hogy kifejezze szívünkben lakó érzéseinket és ne csak a gondolatainkat. A zene segítségével életre kelthetjük a Nagygyűlés témáját, így segítve a teljes ráhangolódást arra a folyamatra, amiért idén júliusban Budapesten összegyűlünk.

Sürgető hívás

A dalt a Nagygyűlés témája, „Most tehát miért késlekedsz?” ihlette, amely igyekszik közvetíteni azt a sürgető hívást, amit kaptunk, és a tényt, hogy nem vagyunk egyedül, hanem igazolva vagyunk az Egy által, aki elhívott minket. Pál apostoltól kérdezte az Úr megtérése pillanatában: Most tehát miért késlekedsz? Isten ereje határozottan megállította Pált az útján, amelyen addig büszkén haladt. Azonban mikor idővel felismerte, ki szólította meg, megtapasztalta Isten gyógyító erejének kegyelmét, felismerve, hogy nagy döntést kell meghoznia, amiben nincs egyedül. 

Isten minket is arra hív, hogy tanúbizonyságot tegyünk róla. Ez az elhívás mindannyiunkhoz szól és senki más nem teheti meg helyettünk: életünk egy pontján Isten nekünk szegezi a kérdést: Te miért késlekedsz?

Fontos döntések ideje

A hívás a CEC-re is igaz most. Minket is megállítottak az úton, amelyet egy ideje követtünk. Számunkra is eljött az idő, hogy fontos döntéseket hozzunk. Azonban számunkra is ott van Isten gyógyító törődése, ami elkísér és erősít minket. 

A Nagygyűlés Liturgiai Bizottsága szeretné, ha a Nagygyűlés megbeszélésre és döntéshozatalra fordított ideje a liturgiában és imádságban gyökerezzen, hogy ezt a pillanatot együtt éljük meg, nem egyházi ügyek elrendezéseként, hanem egy lehetőségként, ami során Istenről tehetnénk tanúságot. 

Te miért késlekedsz?Te miért késlekedsz?

Listen to the Assembly songListen to the Assembly song

What are you waiting for? What are you waiting for?
Is something stopping you?
Called to be one, one in Christ!
What are you waiting for?

The grace of God has shone in your life.
The word of God has rung in your ear.
The will of God has shown you the way,
so what are you waiting for?